Roppant furcsálom, hogy van egy olyan férfi az életemben, akinek bármit elmondhatok, õ ismer a legjobban, úgy beszélgetek vele, mint saját magammal, és közben nem érzek iránta semmit sem. Esetlegesen néha fellángolás, de nem több. Néha rámtör a féltékenység is, de hát teljesen alaptalanul. Csupán irigyelném azt a lányzót, aki a barátnõjének mondhatja magát, mert Á egy remek ember. Ért mindenhez, tud érvelni, nem esetlen.
Mondhatni lelkitárs. ...pedig általában a párunkra mondjuk azt, hogy lelkitárs. Ezért is furcsa. :) Na mindegy, ezen most elmerengtem csöppet.