Azért kurvaszarul esett az, hogy az állítólagos haverom, a drágaságos Attila nem hívott meg a születésnapjára. Ismer 3 éve, a haverja a párom, mi meg még kurvára nem találkoztunk, pedig hányszor emlegette. András is vigyorogva mondta, hogy meghívott-e engem Attila, mert hogy õt igen. Jól esett, tééényleg. De ezentúl az lesz, hogy le fogom szarni azt a hülyegyereket. Nem érdekel. A másik se jelentkezik, a héten csak egyszer láttam... kurvajó.

Mindezek fejében a volt barátom is szerelmet vallott. De én aaaannyira nem tudok mit kezdeni az érzéseivel. A szívem foglalt, ami volt meg elmúlt. Errõl nem tehetek. Bár érdekes alak, mert egyszer szeretne találkozni, aztán mégsem. Férfiak.. ki érti õket. Aztán még mi vagyunk a furcsák. 

Pont ma írta drága barátosném, hogy:

"tudod mi a jó? hogy míg a pasik jönnek mennek, mi mindig megmaradunk egymásnak... és ez valahogy nagyon jó érzéssel tölt el :)"

♥