mosolyogj ha kérlek, mert mosolyodból élek

Mintha megváltozott volna valami.. igen, igen. Megváltozott. Amióta látta azt az énem, aki belül halodik, azóta mintha jobban odafigyelne rám. De ha azt nem látta volna, még most is toronymagasról tenne rám. Vagyis én azt érezném.. mindegy. Leaglább egy picivel jobb. És a bajom…

Azt álmodtam, hogy terhes vagyok. Éreztem is a babát, meg láttam az ultrahangos képeket is. Fú, micsoda öröm volt. Bár fájdalmas is volt, bár nem látszódott a hasamon, de én éreztem, hogy ott van. Amikor felkeltem és megnyomogattam a hasamat nem éreztem semmit. Olyan hiányérzetem…

Szkájpoltunk. Azonnal kiszúrta, hogy baj van. Alig tudtam visszafolytani a könnyeimet. Rákérdezett a dologra, de mondtam neki, hogy abszolút személyesen. És paff.. alig várom hogy a nyakába ugorjak. És hogy mennyire fog hiányozni nekem.. te jó ég.. Már most hiányzik. Mi lesz akkor?

Valahogy elment a kedvem mindentõl. Hihetetlen, hogy mennyire befolyásolni tudja egyetlen személy az egész napomat. Hetemet. Bár Ádám megváltozott, titokzatos, ha nem írok neki, nem ír.. és a többi. Felvetettem neki, hogy összefuthatnánk, de hát úgy tûnik májusig egyszer…

Hazafele amikor felszálltam a buszra, egybõl kiszúrtam két arcot, -és miért is ne- Balázs volt, és a barátnõcskéje. Ha külön-külön látom õket, még nem is zavar. Csak ha együtt. Mindegy, nem eza lényeg. Azonnal lesütötték a szemüket, mintha rettegni kéne tõlem, vagy mi.…