Valahogy elment a kedvem mindentõl. Hihetetlen, hogy mennyire befolyásolni tudja egyetlen személy az egész napomat. Hetemet. Bár Ádám megváltozott, titokzatos, ha nem írok neki, nem ír.. és a többi. Felvetettem neki, hogy összefuthatnánk, de hát úgy tûnik májusig egyszer látom, aztán isten vele. Azthittem többet érek neki.. hirtelen rengeteg lánybarátja lett, aztán én meg mint "régi motoros" le vagyok szarva, érdekesebbek az újak. Nembaj, ennek így kell lennie. És gratulálok, ez kellett nekem? Sírás szélén vagyok. Hihetelen mennyire meghatározza a napjaimat. Miatta baszódik el napokra a kedvem, miatta vidulok fel. Egy olyan biztos pont az életemben. Mindig számíthattam rá.. és ezentúl is szeretnék. De annyira félek, hogy ez megváltozik. Engem el fog felejteni, volt Kata, nincs Kata. Ennek így kell lennie.
Titok, vagy nem titok.. a jövõképemben eddig elég biztos helyet foglalt el, de mára már az egész homály. Szomszédok leszünk, építünk egy hatalmas játszóteret, ami már-már kalandpark, és a gyerekek és a párjaink helyett mi fogunk játszani.. hehe:) jó elképzelés volt.
Na mindegy. Örülök azért, hogy megismerhettem. Remélem azért nem fog elfelejteni.
Nem.. nem akarom elengedni. Rengeteg inspirációt ad, rengeteget köszönhetek neki. És milyen durva lesz ezt majd a szemébe mondani, mert hogy el fogok neki mindent mondani. Ezeket. És megköszönök mindent. Megölelem, aztán el sem akarom majd engedni. Csak a sírós dolgon picit gyakorolnom kell. Elõtte nem lehetek törékeny. Azt nem szabad megtudnia. És pont.
Ú, errõl még mennyit fogok még itt sírni. Háhhhh.
