Ugyanolyan keddnek tûnt, mint a többi. Pihengettem, tévéztem, és jött egy zavart megérzésem, hogy apumnak valami baja eshetett. De elhessegettem a gondolatot, bízva abban, hogy megint csak beképzelem magamnak. Tulajdonképpen nem tévedtem, negyed kilenckor csengettek, és amikor kiléptem, hallottam, hogy valami huppan a földön, és valaki nekiesik a kapunknak. Azonnal visszarohantam a kulcsomért, és szó szerint feltéptem a kaput, mert hallottam apum "mozdulatait". (nem láttam, de tudtam hogy õ az) Vérzõ fejjel, és "furcsa" karral esett haza. - Mint kiderült szomszéd faluból sétált haza, benzint vett (azt meg a kurva kibaszott buszra nem lehet felvinni...) besötétedett, õ meg még ivott is. (jól le is basztam, hogy minek iszik, amikor tudja jól, hogy nem bírja annyira....) Elesett. Ráeshetett a karjára, amikor hazajött, láttam, hogy furcsán áll. Leszedtük róla a kabátot, fájlalta. Haaaatttttaaalmas dudor a könyöke táján, jó ez most vagy meghúzódott, vagy eltört. Borogattam, közben lecseréltük a ruházatát, aztán átcsengettem szomszédba, hogy legyenek olyan kedvesek, és vigyenek be. Áldott jó lelkük van, mert bevittek minket a sürgõsségire. Ilyenkor bánom azt, hogy se nekem, se tesómnak nincs jogsija, mert akkor nem kell autóért futkozni. És hát miért is, soksok esetben amikor szükség lenne fuvarra - senki sem ér rá, hirtelen dolga akad. Nade, szóval szomszéd "ráért", pedig másnap korán keltek volna. Azonnal be sürgõsségire, ahol viszonylag hamar felvették az adatokat, és 15 perc után már a vizsgálóban voltunk. Akkor a doki (aki mellesleg iszonyat fiatal volt, és még jóképû is) ránézésre nem tudta megállapítani, röntgenre küldték vagy kismilliószor. Tulajdonképpen a vizsgáló és a röntgen között ingáztunk. Megállapították, hogy elég erõs ficama van, azt visszarántották a helyére. Közben Ádám is írt fészen, nem tudta hirtelen mi van. Aztán felhívtam, megnyugtatott. Gipszelték, még pár vizsgálat, majd olyan 11 fele közölték, hogy minden vizsgálat pipa, úgy tûnik nem kell benntfogni, pedig igencsak esélyes volt rá. Válltól kézfejig gipszben van, úgy sajnálom. Imád dolgozni, munkamániás.. Közel 4 hétig még gipszben lesz.
Poénkodott is a jóképû doki, hogy megvan az esti program. Meg szerencse, hogy "csak" ennyivel megúszta. Hazaértünk, Ádám invitált szkájpra, és maximálisan megnyugtatott. Imádom.
Ilyen ideges még életemben nem voltam. Plusz egy ürügy, hogy kell autó, kell jogsi.

És ki kell vernem a fejembõl a negatív gondolatokat, mert csak bajt hoz a fejemre.

Szeretem aput. Hülyét kapnék, ha nem lenne.. :(